Az ADA 2026 Scientific Sessions legfontosabb, a klinikai gyakorlatot befolyásoló eredményeinek összefoglalása

Bevezetés

Az American Diabetes Association (ADA) 86. Scientific Sessions kongresszusát 2026. június 5–8. között New Orleansban rendezték meg. A kongresszuson ismertetett klinikai vizsgálatok jól tükrözték az elhízás és a 2-es típusú diabétesz gyógyszeres kezelésének gyors fejlődését. A HbA1c és a testsúly továbbra is alapvető terápiás paraméter, ugyanakkor egyre nagyobb figyelem irányul a testösszetételre, a visceralis és ectopiás zsírfelhalmozódásra, a metabolikus májbetegségre, valamint a kardiovaszkuláris és a renalis kockázatra.
A kongresszus kiemelt témái között szerepeltek a több hormonreceptort egyidejűleg aktiváló készítmények, az amylin- és inkretinhatás kombinálása, valamint az orálisan alkalmazha­tó új inkretinterápiák. Külön szimpó­zium foglalkozott a glükagon és a GLP-1 receptorainak kettős agonizmu­sával, illetve a survodutide III. fázisú SYNCHRONIZE-programjának eredményeivel. Az új adatok alapján a kezelés megválasztásában a testsúlycsökkentő és glikémiás hatás mellett várhatóan egyre nagyobb jelentőséghez jut az adott beteg metabolikus fenotípusa és társbetegségeinek mintázata.

Új terápiás lehetőségek elhízásban és 2-es típusú diabéteszben

Az egyik legfontosabb klinikai újdonság a retatrutide volt, amely egyetlen molekulán belül aktiválja a glükózdependens inzulinotróp polipeptid, a GLP-1 és a glükagon receptorát. A III. fázisú TRANSCEND-T2D-1-vizsgálatba olyan, korai 2-es típusú diabéteszben szenvedő betegeket vontak be, akiknél az életmódkezelés nem biztosított megfelelő glikémiás kontrollt. Negyvenhetes kezelés alatt a HbA1c közel 2 százalékponttal mérséklődött, a legmagasabb dóziscsoportban a testsúly átlagos csökkenése 16,8% volt, miközben a szisztolés vérnyomás, a non-HDL-koleszterin- és a trigliceridszint is kedvező irányban változott (1).
A III. fázisú TRIUMPH-1-vizsgálat eredményeit először itt mutatták be. A diabéteszben nem szenvedő elhízott, vagy kísérőbetegséggel rendelkező túlsúlyos (BMI ≥27 kg/m²) betegeknél a retatrutide 12 mg-os adagja a vizsgálat 80 hete alatt átlagosan 28,3%-os testsúlycsökkenést eredményezett, a részt­vevők 45,3%-a legalább 30%-os fogyást ért el (2). Mindezek mellett mérséklődött az obstruktív alvási apnoe súlyossága és a térd osteoarth­ritisével összefüggő fájdalom is.
Az amylin és a GLP-1 receptorainak együttes serkentése a fentiektől eltérő farmakológiai megközelítést jelent. A REIMAGINE-2-vizsgálatban a cagrilintide és a semaglutide fix kombinációját olyan 2-es típusú diabéteszes betegeknél tanulmányozták, akik metformint szedtek és egy részük emellett nátrium-glükóz-kotranszporter-2-gátlót is kapott. A 2,4/2,4 mg-os kombináció 68 hét alatt 1,80 százalékpontos HbA_1c-csökkenéssel és 12,9%-os testsúlycsökkenéssel járt. A fix kombináció mindkét végpontban nagyobb hatást mutatott, mint az egyes komponensek külön-külön (3).
A REIMAGINE-3-vizsgálatban a cagrilintide és a semaglutide fix kombinációját bázisinzulin-kezelés mellett alkalmazták. A nagyobb dózisú (2,4 mg/2,4 mg) cagrilintide–semaglutide a vizsgálat 40 hete alatt 2,33 százalékponttal csökkentette a HbA_1c-t, miközben a betegek testsúlya átlagosan 12,0%-kal mérséklődött, míg a placebocsoportban ezzel szemben enyhe testsúlynövekedést észleltek (4). Az eredmények arra utalnak, hogy az amylin és a GLP-1 receptorainak együttes agonizmusa hatásosan javítja a glikémiás kontrollt és csökkenti a testtömeget 2-es típusú diabéteszben.

A glükagon és GLP-1 re­­ceptorainak kettős ago­­­niz­musa: a survo­du­­tide metabolikus máj­beteg­ségben és elhízásban

A metabolikus diszfunkcióhoz társuló zsírmáj (MASLD) gyakori az elhízással és 2-es típusú diabétesszel élő betegek körében. Progresszív formája, a metabolikus diszfunkcióhoz társuló steatohepatitis (MASH) fibrózishoz, cirrózishoz és esetleg primer májrákhoz vezethet. Az elmúlt években nyilvánvalóvá vált, hogy a májbetegség kezelése is kiemelten fontos, és immár nem tekinthető kizárólagosan a testsúlycsökkentés másodlagos jótékony hatásának.
E szemléletet erősítették a resmetirom MAESTRO-NASH-vizsgálatának eredményei (6): 497–509.">(5) és a semaglutide ESSENCE-programjának hisztológiai adatai is (6). A terápiás cél ma már nemcsak a steatosis mérséklése, hanem a steatohepatitis aktivitásának csökkentése, a fibrózis progressziójának lassítása és hosszabb távon a klinikai májesemények megelőzése.
Ebben a terápiás környezetben különös érdeklődés övezi a glükagon és a GLP-1 receptorainak kettős agonizmusát. A „The Benefits of Glucagon/GLP-1 Receptor Dual Agonism: Insights from the SYNCHRONIZE Phase 3 Studies of Survodutide” szimpóziumon a kettős receptoragonizmus élettani és klinikai jelentőségét, valamint a survodu­tide III. fázisú programjának eredményeit tekintették át. A survo­dutide hosszú hatású glükagon- és glükagonszerű peptid-1 receptor agonista, amely farmakológiai szempontból az endogén oxyntomodulin kettős receptorhatásához hasonló elven működik. A GLP-1-R csökkenti az energiafelvételt, fokozza a jóllakottságot és javítja a glükózanyagcserét. A glükagonreceptor aktiválása ezzel párhuzamosan növelheti az energiafelhasználást, és befolyásolhatja a máj lipidanyagcseréjét és zsírsav-oxidációját. A két komponens megfelelő egyensúlya lényeges, mivel a glükagon önmagában hyper­glykaemiás hatású.
A SYNCHRONIZE-1, III. fázisú vizsgálatba 725 fő, diabétesz nélküli, elhízással vagy túlsúllyal (BMI ≥27 kg/m² + legalább egy testsúllyal összefüggő társbetegség) élő felnőttet vontak be. A résztvevők heti 3,6 mg vagy 6,0 mg survodutide-ot, illetve placebót kaptak. A treatment-regimen estimand értékelés alapján a 76. héten az átlagos testsúlyváltozás –12,2%, –13,0%, illetve –5,4% volt. Legalább 5%-os testsúlycsökkenést a két survodutide-csoportban a betegek 72,6%-a és 71,9%-a, míg a placebocsoportban 46,3%-a ért el (7). Az efficacy estimand értékelés alapján számított testsúlycsökkenés nagyobb mértékű (15,3, illetve 16,6%) volt. A leggyakoribb nemkívánatos események gasztrointesztinális jellegűek voltak, és elsősorban a dózisemelés időszakában jelentkeztek.
Az obezitológiában egyre nagyobb teret nyerő új szemléletet tükrözi, hogy a survodutide lehetséges klinikai értéke nem feltétlenül a testsúlycsökkenés abszolút mértékében rejlik. A glükagonreceptor-agonista komponens miatt különös érdeklődésre tarthat számot a visceralis és ectopiás zsírfelhalmozódás, valamint a máj metabolizmusának befolyásolása vonatkozásában is. A SYNCHRONIZE-1 mágnesesrezonancia-vizsgálatokat is tartalmazó alcsoportjában a 6 mg-os survodutide-dózis mellett 34,0%-os visceralis zsírcsökkenést és 63,1%-os májzsírtartalom-csökkenést igazoltak, miközben a sovány testtömeg vesztése minimális lett (7).
A SYNCHRONIZE-MASLD, III. fázisú vizsgálat további adatokat szolgáltatott ezen a területen. A 48 hetes, randomizált, kettős vak, placebokontrollos vizsgálatba 216, elhízással vagy legalább 27 kg/m²-es BMI-vel és legalább egy kísérőbetegséggel rendelkező túlsúlyos, MASLD-vel élő beteget vontak be. A heti 6 mg survodutide alkalmazása mellett az efficacy estimand szerint a résztvevők 84,2%-ában legalább 30%-kal csökkent a máj zsírtartalma, míg placebóval ugyanez az arány 24,3% volt. Az átlagos testsúlyváltozás –12,2%, illetve –1,0% volt. Több, a májkárosodást, a gyulladásos aktivitást és a fibrogenesist jelző, nem invazív paraméter szintén kedvezően változott (8). Az eredmények értelmezésénél ugyanakkor figyelembe kell venni a 48 hetes követési időt, valamint azt, hogy a vizsgálatban elsődlegesen a máj zsírtartalmának változását (MRI-PDFF) és a testsúlyt mérték a kemény klinikai végpontok helyett.
A survodutide korábbi, biopsziával igazolt MASH-ban végzett, II. fázisú vizsgálatában ugyanakkor kedvező hisztológiai változásokat figyeltek meg, beleértve a steatohepatitis javulását és egyes betegekben a fibrosis kedvező alakulását (9). A folyamatban lévő vizsgálatok feladata lesz annak tisztázása, hogy a máj zsírtartalmának és a nem invazív biomarkereknek a javulása hosszabb távon hisztológiai és klinikai előnnyel is együtt jár-e.
Korábbi elemzések felvetették, hogy a hepaticus hatások egy része nem kizárólag a testsúlycsökkenés következménye lehet, ugyanakkor a hatásmechanizmus pontosabb megítéléséhez, valamint a glükagonreceptor aktiválásának önálló hozzájárulásához további adatok szükségesek.
A survodutide későbbi terápiás helyét elsősorban az dönti majd el, hogy a testsúly és a máj zsírtartalmának csökkentésén túl milyen hatást gyakorol a klinikailag jelentős májfibrózisra és a hosszú távú kimenetelre. Szintén tisztázandó, hogy meghatározható-e olyan betegcsoport, amely a kettős glükagon-/GLP-1 receptor agonizmusból különösen nagy előnyt nyer. Ilyen csoportot jelenthetnek azok a betegek, akiknél az elhízás kifejezett visceralis adipositással, ectopiás zsírfelhalmozódással és metabolikus májbetegséggel társul, de ennek igazolásához további klinikai vizsgálatok szükségesek.

Innovatív gyógyszeres fejlesztések és gyakorlati szempontok

A kongresszuson ismertetett újdonságokból azt is láthatjuk, hogy az új terápiás lehetőségek nem korlátozódnak kizárólag a maximálisan elérhető testsúlycsökkenésre. A hatásosság mellett egyre fontosabb szempont az alkalmazás egyszerűsége, a tolerálhatóság, a kezelés hosszú távú fenntarthatósága és a hozzáférhetőség.
Ezt az irányt képviseli az orforglip­ron, amely egy nem peptid szerkezetű, szájon át alkalmazható kis molekulájú glükagonszerű peptid-1 receptor agonista. A készítmény 2026 áprilisában az Egyesült Álla­mokban elhízás/túlsúly (≥27 kg/m² + kísérőbetegség(ek)) kezelésére ka­pott hivatalos engedélyt (10). A 2-es típusú diabéteszben végzett ACHIEVE-2-vizsgálatban az orforglipron a dapa­g­liflozinhoz képest nagyobb HbA_1c- és testsúlycsökkenést eredményezett (11). Az orális alkalmazás önmagában is lényeges gyakorlati különbséget jelenthet, különösen azoknál a betegeknél, akik az injekciós kezelést nem fogadják el vagy hosszú távon nehezen tolerálják.
A jelenlegi fejlesztési irányok alapján várható, hogy az egyes készítmények klinikai értékét több szempont együttesen határozza majd meg. A testsúly- és HbA_1c-csökkentő hatás mellett figyelembe kell venni a társbetegségekre gyakorolt hatást, a tolerálhatóságot, az alkalmazás módját, a kezelés perzisztenciáját, valamint a kardiovaszkuláris, renalis és hepaticus kimeneteleket. Az egyes molekulák közötti választást ezért várhatóan egyre kevésbé lehet pusztán a várható fogyás mértékére alapozni.

Összefoglalás

Az ADA 2026 Scientific Sessions eredményei több, klinikailag releváns fejlesztési irányt rajzoltak ki az elhízás és a 2-es típusú diabétesz kezelésében. A retatrutide III. fázisú adatai a többes receptoragonizmus jelentős glikémiás és testsúlyhatását mutatták. A cagrilintide–semaglutide kombinációja az amylin- és GLP-1-jelátvitel együttes befolyásolásának lehetőségét erősítette meg, míg az orális glükagonszerű peptid-1 receptor agonisták az alkalmazás egyszerűsítésében nyithatnak új lehetőségeket.
A metabolikus májbetegség mindeközben egyre hangsúlyosabb önálló terápiás célpontként. A survodutide SYNCHRONIZE programja jelentős testsúly- és májzsírtartalom-csökkentő hatást igazolt, ugyanakkor a fibrózisra és a hosszú távú klinikai kimenetelekre vonatkozó bizonyítékok még nem tekinthetők lezártnak.
A kongresszus adatai alapján is egyre jobban kirajzolódik az az irány, hogy a testsúly és a glikémiás kontroll mellett a testzsíreloszlás, a metabolikus társbetegségek, a célszervkárosodások, a tolerálhatóság és a hosszú távú kimenetelek egyaránt meghatározóvá válhatnak a kezelés megválasztásában.